BLOG
Gorzó Pál 2017-07-18 07:38:36

Wellness hétvége pároknak

Afrikai varázslat Felsőtárkányban

Felsőtárkány önmagában is csodaszép hely a Heves megyei Tárkányi-patak völgyében, ami a kirándulást, természetjárást kedvelők egyik első számú célpontja, hiszen a környék olyan meglepetéseket rejteget, mint például a Vöröskő-forrás időszakosan feltörő karsztvízi szökőkútja, ami ilyenkor gejzírként tör a magasba. Ennél varázslatosabb helyszínt nem is választhatnánk páros wellness hétvégénknek, főleg akkor, ha mindehhez igazi afrikai hangulat is társul. Nincs is más hátra, irány a négycsillagos Bambara Hotel, ahol felejthetetlen élményekbe lesz részünk.

Romantikus wellness pihenés kettesben

A Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjat nyert Bambara Hotel már az első perctől igazi afrika-benyomást kelt, ezt erősítik a bútorok, és a legapróbb részletek is, nem csak a közös helyiségekben, hanem a szobákban, lakosztályokban is. Már önmagában ez is kuriózummá teszi a hazai wellness hotelek között, aztán mikor meglátjuk, milyen szolgáltatásokat kínál a wellness hétvégéjüket itt töltő pároknak, legszívesebben egy egész hétté bővítenénk az itt töltött időt, hogy mindent alaposan kipróbálhassunk.
Jó időben kezdhetjük wellness programunkat a Mali Beach-en, ami Afrika homokos tengerpartjainak hangulatát varázsolja a felsőtárkányi szálloda medencéjéhez. A természet közelségét a fákra erősített függőágyak teszik még kézzel foghatóbbá, így madárcsicsergést hallgatva szürcsölhetjük a bár által kínált különleges koktélokat.
Hűvösebb időben vár minket a Bambara Spa barlangfürdője, mely misztikus fényekkel segíti az ellazulást. Persze ne hagyjuk ki nyáron sem! Az élményzuhatag és a trópusi eső után itt az alkalom, hogy párunkat elcsábítsuk egy szauna szeánszra, mégpedig egy igazán különleges helyszínre, egy valódi uszadékfából készült egzotikus szaunába. Ha sorra vesszük a wellness kunyhókat, közöttük szakítsunk időt arra, hogy a teasarokban megkóstoljuk a különleges gyógyteákat, és csipegessünk a friss gyümölcsökből is.
A szálloda különlegessége, hogy bár családbarát, de kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a gyermek nélkül érkezők zavartalanul élvezhessék a pihenést, így a tetőszinten lévő Száhel Wellness kifejezetten a pároknak van fenntartva. Itt jön az igazi kuriózum, kipróbálhatjuk az AKOMA, a KURLAND és a vílághírű GERARD'S luxus masszázst is, akár meglepetésként is megörvendeztethetjük vele párunkat.
Hogy megkoronázzuk a napot, még igénybe vehetünk egy-egy beauty kezelést, és kihagyhatatlan a konyhájuk is. A hotelt még egyedibbé teszi, hogy éttermüket is ketté osztották, egyik részét a családosok számára tartják fent, míg a Csillag Éttermet a wellness hétvégéjüket töltő pároknak, akik így intim környezetben kóstolhatják végig a menüt. Itt alkalmunk lehet valódi afrikai ételeket is megkóstolni, úgyhogy legyünk bevállalósak!

Ugye, hogy legszívesebben már csomagolnátok is, és indulnátok Felsőtárkányba? :)

ViaGo Promo Video

TIÉD AZ EGÉSZ VILÁG!

Miért ne lehetne egy utazás kaland?